Főmenü:
Népművészet
"Isaszeg magyarosodni kezdő tót falu, alatta folyik a soha ki nem száradó Rákos vize. Van itt katuolikus templom, 1 pálinkafőző ház, vendégfogadó (a Ráday-féle) és 4 vízimalom" (1851-es adat). A lakosság tehát vegyes összetételű. A magyarságot és a szlovákokat (a többi betelepülővel) sokféle intenzív kapcsolat fűzte össze a történeti fejlődés során. A nyelvi, kulturális kölcsönhatást szélesítette a területi, termelési munkamegosztás. A szlovák népkultúra jelenségei (népszokások, ünnepi szokások, népművészet, népzene) a sok évszázados közös múlt, sorsközösség következményeként, nagyon sok hasonlóságot mutat a magyarságéval. Isaszegen jól láthatók ezek a hagyományok: a lakásbelső, a használati tárgyak, a pásztor faragás, a népviselet, de a hímzések szépséges motívumai is. A szobabelsőből nem hiányzott a Rákóczi és a Kossuth kép, a szabadságharcok maguknak vallott jelképei.
Községünk neves színpompás népviseletéről. Ünnepek alkalmával itt is elmondható volt a költő Ady Endrével:
"Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves, és tarkaságban annyi nyugalom."
Lányok, asszonyok díszes serege, pompás vonulása a dombon, utcán szépséget, biztosságot, nyugalmat sugárzott. Ringott a ráncolt szoknya, a kikeményített alsóval. Hozzá puffos ujjú, csipkés szélű fehér inget és hímzett pruszlikot viseltek. (Ma már csak bemutatásra.) A pruszlikokra természethű virágokat, kalászt, margarétát, búzavirágot hímeztek, és megtalálhatóak voltak rajtuk a viselőjüknek a neve mellett a régebbieken, szövegfelírás vagy vallásos feliratok is. A szoknya elé kékfestő kötényt kötöttek, melyet azonos mintájú gépi hímzéssel díszítettek. Az asszonyok hímzett főkötőt (csepec) hordtak, a gyermektelen fiatal asszonyok pedig tüllből apró ráncolással koszorúba szedett bujdost. Elmaradhatatlan a hímzett keszkenő derékhoz tűzve vagy az imádságos könyvbe hajtva.
Lakásuk díszítésére is felhasználták (ma is használják, hímző szakkörökön készítik) a terítőiken és futóikon alkalmazott gyönyörűséges mintákat, kiegészítve a kontúrozott rózsás, nefelejcses vagy eper és cseresznyés mintázattal. Mintarajzolással remekeltek a neves "íróasszonyok". A kézimunka motívumok is többféle nemzetiségi hatást egyesítenek.
A Rákos két partján számtalan kenderáztató sorjázott. Négy takácsmester élt és dolgozott az 1900-as évek elején. Hagyomány volt a kender termesztése, feldolgozása, szövése. Itt készítették végszámra a háziszőtteseket, ágyhuzatokat, terítőket, alsóneműket. "Nádassal van tele, sej, az isaszegi kenderáztató." - énekelték munka közben a sulykoló lányok.
"ISTEN ÁLDJA MEG AZT, AKI NEMZETSÉGÉNEK GYÖKERÉT, ŐSEINEK HITÉT SOHA MEG NEM TAGADJA"
Virágoztatnunk kell a hajdani lombot, felszívni sejtjeinkbe a népkultúra üzenetét. Élővé kell tenni ismét, bekapcsolva a nagy áramkörbe. Múltunkból, dédapáink, anyáink szokásaiból újra gazdagodhatunk. Olyan hajszálgyökerekből, amely ősi, mint maga a természet. Meghökkentően érdekes, varázslatos, amit tovább kell adnunk, mert így vagyunk igazán itthon.
A hagyományok mellett meg kell emlékeznünk egy igen értékes emléktárgyról is, az itt Isaszegen előkerült kéziratos nótáskönyvről. Szerzője 1847-től 1853-ig gyűjtötte, és írta lúdtollal az anyagát. Az egyszerű emberek örömét, bánatát, hazaszeretetét megörökítő dalok között több Petőfi dal is szerepel. A könyv írója természetes intelligenciával megáldott ember lehetett. A falubeliek későbbi elmondása szerint Szabó Sámuel a földesúr szegődményes bérese volt Isaszeg-Szentgyörgypusztán.
/ Forrás: P. E.-né /