EGYÜTTMŰKÖDÉS ISASZEGÉRT EGYESÜLET


A tartalomhoz

Főmenü:


Civil kitekintő 2012

Események > Rólunk írták

(Budapest, Polgárok Háza)

Az Együttműködés Isaszegért Egyesület szervezésében negyedik alkalommal látogattunk el Budapestre, a Polgárok Házába. Az intézmény 2009 őszétől rendezvénysorozat keretében nyújt ízelítőt a Kárpát-medence népművészetéből. A történelmi Magyarország egy-egy tájegységének szerteágazó bemutatására törekszik népművészeti kiállítással és a helyi népzene, néptánc, népdal, népmese és jellegzetes gasztronómia bemutatásával. A sorozatban őseink néprajzi hagyatéka mellett bemutatja az egyes tájegységek ma élő és alkotó kézműveseinek munkáit, a népi iparművészet tovább élését. Az itt bemutatkozó kiállítók valamennyien egyedi, értékteremtő tevékenységet végeznek. A hagyományos népi technikákra alapozva, de a jelenkor igényeihez igazodva, a népművészetet újrafogalmazva alkotnak. Egy kis visszatekintő a Polgárok Házában tett eddigi látogatásainkra novemberében halászati és népművészeti kiállítással, drávaszögi hagyományőrző csoportok táncával és zenéjével mutatkozott be a horvátországi Szlavónia és Drávaszög magyar népi kultúrája. Testvértelepülésünk, Csúza képviselőit dr. Székelyné Opre Mária köszöntette városunkból. Decemberben a Bánság Dél-Erdélyhez került részének két emblematikus megyeszékhelye, Resicabánya és Temesvár mutatkozott be, ahol az erős kisebbségben élő magyarság helyzete egyre aggasztóbb, alárendeltségben élnek. Kevés lehetőségük van a magyar kultúra, a történelem megismerésére. A magyar identitás megőrzése nagyban múlik azon, milyen mértékben kötődnek magyar közösségekhez.

A Polgárok Háza ezzel az esttel igyekezett erősíteni az anyaországhoz fűződő kapcsolatokat, és kívánt hozzájárulni a dél-erdélyi magyarság önazonosságtudatának megőrzéséhez. Az egyesület vendégeként három zenészt szállásoltunk el Isaszegen a Csata vendéglőben. Elutazásukkor
Mészáros Gusztávné igen szép és értékes, Isaszegre emlékeztető tárgyakkal búcsúzott el tőlük. Ez év márciusában a Dunától északra, Pozsonytól Komáromig elterülő Csallóközzel ismerkedhettek meg a rendezvény résztvevői. "Aranykertnek" is nevezték, mert bővelkedik természeti kincsekben. A népi kultúrájukat alakító zárt közösségek számos archaikus vonást megőriztek. A lakossága döntő többségében ma is magyar. Mátyusföld a történeti Pozsony és Komárom vármegyében, a Csallóköztől északra terjedő sík vidéki terület élő népi megnevezése.




A füleki Berkenye néptáncegyüttes szívet melengető, szemet gyönyörködtető bemutatkozását követően nemeskosúti étel- és italkóstolót kaptunk. Igen jó kedvünk kerekedett tőle. Áprilisban a Palócföld központi tájegységei között helyet foglaló Nógrád, valamint "Gömörország" népi kincseit csodálhattuk. Gömört a történelmi Magyarország egyik legsajátosabb vidékeként tartják számon. Olyan, mint Magyarország kicsiben. Ekkor az 1995-ben alakult Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttes fergeteges műsorát élvezhettük. Kérjük, látogasson el a Polgárok Háza honlapjára
( polgarokhaza.hu), ismerje meg kulturális programajánlójukat.


Verseczki Erzsébet











ISASZEGI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA
XI. évfolyam, 7. szám • 2012. július


Főoldal | Egyesületről | Események | Népművészet | Videó | Galéria | Oldaltérkép

| Az oldal Internet Explorer böngészőre lett optimalizálva! | Készítette: Együttműködés Isaszegért Egyesület | e-mail: kier3ster@gmail.com |

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe